Mert a moziból kijövet húsz percig csak hisztérikus röhögésre tellett tőlem, valamint arra az egy szál mondatra, hogy mi ez a szar?
De most komolyan. Esküszöm, számtalan alkalommal néztem már el kisebb-nagyobb logikai bakikat úgy egyáltalán filmben, könyvben, sorozatban, szóval tényleg meg merek esküdni arra, hogy nálam elnézőbb néző mostmár tényleg alig van, igen, a kulcsszó az elnéző. Ebben a filmben is volt olyan, amit elnéztem. Tényleg. De még akkor is ott van a többi.
Megpróbáltam időrendbe szedni, hogy kábé milyen sorrendben jöttek felém az információk meg a spoilerek a filmről, ehhez elővettem az egyik kedvenc, cuki körtés jegyzetfüzetem, amibe csak csudajó dolgokat kellett írnom, na nem mintha mondjuk lenne egy kritizáló füzetecském, mert én tényleg nem vagyok olyan.
Na de kezdjük, mert úgyis hosszú lesz. Meg nyilván tele SPOILERrel!
-
Kb. tavaly ősz-télen megtudtam, hogy egyrészt lesz film, valamikor nem sokkal később pedig hogy Cumberbatch lesz a főgonosza. Arra gondoltam ekkor, hogy hm, egy jóképűnek tartott főgonosz? Biztos ez lesz majd a csavar! Hogy mindenki megszereti és mondjuk a felénél kiderült, hogy hoppá, csak nem kellett volna megbízni benne, mert ránkborítja a fél Tejutat. (Sajnos itt meg kell jegyeznem, hogy annyira tartom Cumberbatchot vonzó és férfias jelenségnek, mint egy plüsskacsacsaládot. Sőt, mivel láttam-hallottam mesét felolvasni, elképzelhetetlennek találtam és a film kellős közepén döbbentem rá, hogy debizony!, komolyan, tisztán ő a főgonosz fekete cuccban és hajfestékben. De erről még később.)
-
Tavaly karácsonykor kezdtem bele a Star Trek univerzumba, először a Next Generation-nel, amiért kislányosan rajongok azóta is. Megnéztem pár filmet is (Star Trek: Generations (1994), Star Trek: First Contact (1996), Star Trek: Nemesis (2002)), majd belekezdtem az eredeti sorozatba (TOS) is, ebben a pillanatban az első évadot láttam végig. Bár rettenetesen retrónak és már-már gagyinak, amolyan fröccsöntöttnek találom (mindenre van kijelző, de papíron olvasgatnak egy csomó mindent? nemár.), tisztelem benne, hogy műfajteremtő és ezért zseniális. Maga a gondolat, a kreativitás!
-
A 2009-es filmet úgy 1-2 hónapja láttam, majd mivel több filmes oldalon azt írták, hogy utal a Khan haragja (82-es) filmre, megnéztem és egyszerűen világosabbá vált sokminden a '09-es filmből. Eztán értem a TOS-ban a Khan haragja előzményéhez. Így utólag persze nyilván nem ez volt a legszerencsésebb sorrend, de hát most már mit lehet tenni? De legalább összeállt a kép. Utólag a '09-es filmet úgy értékeltem, mint ami előzményként indul, igyekszik méltó tisztelettel adózni a rajongók 82-es kedvencének és ezért van benne ennyi utalás. Aztán persze a cselekmény kiborított, a látvány meg mondjuk rá, hogy lenyűgözött. Az a romulán bányászhajó egyszerűen logikátlanul néz ki, mégis kurva jól. Komolyan, győzzön már meg valaki, hogy van értelme azoknak a csápoknak! Mindegy. Túltettem magam ezeken, sőt, be kell vallanom, hogy bár minden alkalommal kiborulok, mégis vagy ötször újranéztem már ezt a filmet. Éppen a látványa miatt döntöttem úgy, hogy azért a folytatást moziban kell nézni.
-
Lassan eljutok a jelenig, vagyis nagyonközelmúltig, de még annyit, hogy a jó spoileres előzetesek csak tovább fokozták a kíváncsiságom. Vágytam látni azt a vörös erdőt, ami szerencsére még mindig tetszik, boldogan legelésznék ott, valamint azt hittem, hogy abban a jelenetben Kirk és Spock rohangál, de szerencsére nem. Amúgy az egyik plakátot is félreértelmeztem, Kirknek hittem ezt a hátat.
-
Nos, ma eljött a napja tehát, hogy megnézzem, 2D-ben, moziban, középen, tehát eddig nincsen gond. Bár ráncolta a szemöldökömet a mögöttem zajló zacskózörgés, de jólvan, hát majd legközelebb kárpótolom magam valami ötfős nézősközönséges kis csodával egy szerényebb moziban. El kell fogadnom, hogy ez ilyen, szúszá. Azt is el kell fogadnom, hogy sok lesz az éles váltás, villódzás, meg azok az ÉRTELMETLEN BECSILLANÁSOK A NAGY SEMMI KÖZEPÉBE. (Olyan helyeken csillognak az előterek, persze leginkább a hídon (brrr), mintha telibe lenne rakva üveghegyekkel meg ilyen random elszórt üvegpanelokkal és minden egyes éppen megszólaló szereplőt csak ezeken át lehetne felvenni.) Brr.
-
Azt hiszem, ide most beiktatok egy pozitívumot: a zenét. A zene annyira tetszik, hogy azóta is hallgatom, hogy hazaértem. Ez a végefőcím alatt szól:
- Legyen itt még egy pozitívum (azt hiszem, több úgyse lesz), Dr. McCoy avagy Bones, azaz Karl Urban.
-
Megérdemli ez a kép (meg ez a szemöldök), hogy itt jegyezzem meg, hogy őszintén elvigyorodtam, mikor az első (főbb)szereplő, akit megláttam, ő volt. Nyam. Azért van az előző filmből a kép, mert az új képei közt nem találtam igazán meggyőzőt. Hogy utána már csak (szerintem) kevés és ergya szöveget kapott, az persze más. Meg extra göncöt is (a végén, a fehéret a csillagflotta elsatnyított ikonján vöröskereszteset. Hogyne.)
-
Magam is félek attól, hogy el kell kezdenem már ilyen korán, de ezután kezdődtek el a problémák. Érted, öt perc se telt el, hát nem remek? Az Enterprise ott hever az óceán (tenger? végülis mindegy) alján. Két napja. Azt hiszem, nem érzem magam teljesen kompetensnek a kérdésben, hisz a felsoroltakon kívül ugye nem láttam még elég ST-t, de hogy a rekettyés fa... khm, szóval még egyszer, hogy a vérbe került bele a bolygó légkörébe anélkül, hogy elégett volna, anélkül, hogy a bolygó lakói észrevették volna és mit keres a víz alatt? Egyrészt mit keres a víz alatt, mikor gond nélkül lehet lesugározni bárkit is az űrből a felszínre (majd vissza persze), valamint mit keres a víz alatt úgy egyáltalán? Szeretném azt mondani a józan paraszti eszemmel, hogy hát megeszi a rozsda, de azért jólvan, biztos van a huszonharmadik században rozsdaálló fém. Csak akkor minek utal rá Scotty? És az elektronika? De jó-jó, hát ez végülis nem gond, meg persze az se, hogy mikor végül csak felszállnak és bekapcsolják a hajtóműveket, pár kilométeres körzetben a tengeri élővilág lényegében megfő. Meg persze még mindig le lehetett volna sugározni egy szál magában azt a hidegfúziós cuccot. Dehát ne legyek ennyire földhözragadt, akkor végülis hogy lehetett volna bemutatni azt az elképesztően fizikailag elképzelhetetlen (józan parasztilag persze) úszást. Igen, úszást. Ilyen hosszan nincsen ember, aki képes esésből, még egy szirt tetejéről sem hosszan úszni azt a néhány száz métert. De talán nagy a tüdejük. Meg az a testhezálló gönc biztosan beépített békalábakkal is bír. Hogyne. De itt még tényleg izgatottan vártam a cselekmény további folyását, most (mikor ezt írom) gondoltam csak bele igazán.
-
Itt jön néhány olyan észrevétel, amit azért nem írok le, mert mikor hazaértem, nekiestem a kritikáknak és azt vettem észre, hogy egyetértünk, akivel egyetértek, azaz egyrészt a ST-szellemiség kábé ott töri a nyakát, hogy egy vezető háborút akar szítani. De ezeken a dolgokon azért is túltettem magam, mert ugyanezen kritikák azt javasolták, hogy gondoljam le a Star Trek-et a címből és akkor kapok egy akció sci-fit. Jólvan. Szúszá.
- Innen azt hiszem, hogy kissé csapongani fogok az időben (merthát elég sok a jelenet, az élmény meg friss és nem emlékszek teljesen pontosan azért én se), de legyen mondjuk a következő a klingonok.
Az eredeti sorozat klingonjai ilyenek: A TNG klingonjai pedig (ezt persze csak mutatóba, hisz időben egy évszázaddal később van már) ilyenek:
Most akkor mi a baj? Jaj, hát semmi, biztos valami távolabb élő népcsoporttal találkoznak kis hőseink, biztos azért vannak arany karikák annak az egy szál klingonnak a fején, aki hajlandó levenni a sisakját. Bocs, mi? Sisak egy klingonon? HOGYNE. Egy klingon - minden eddigi tudásom alapján merem ezt mondani - előbb hajtana végre rituális öngyilkosságot, minthogy sisakot vegyen fel. Büszkeség, becsület, férfias fellépés, az van, még a TOS-os, emberszerű klingonoknál is (erre van egy cuki magyarázat, ami alapvetően szórakoztat, de legalább nem illogikus). Na de sisak? (Hogy testalkat és fogazat és nyelvezet, arra már ki se térek, annyira apróság az egészhez képest. Biztos másik népcsoport. Elnéző vagyok. )
- Na mi legyen a következő? Hát vessük bele magunkat, úgyis ezzel a dologgal van a legnagyobb problémám:
Khan
Ezen a képen először az eredeti "fiatal" Khan látható, a TOS-ban, aztán az "idős" Khan a Khan haragja filmből, valamint az új Khan.
Egyik sem az esetem, nem azzal van itt a probléma, nem kivételezek, sőt elnéző vagyok már az eredeti Khannal is. Mégis könnyű azt megállapítani, hogy a genetikusan létrehozott szuperember, aki nem csupán intelligenciában, de hatalomvágyban meg úgy egyáltalán, akaratban, meg olyan csacsiságokban, mint erő és düh is magasabb szinten áll, mint egy plüsskacsa átlagember, nos inkább a bal1/2 Khan, azaz Ricardo Montalban.
De most persze nem őt akarom dicsérni, hisz lényegében nincs köze ehhez a filmhez, ha komolyan vesszük, hogy az '09-es film egy új alapra helyezte az ST-univerzumot, akkor akár nézhet így is ki a szuperember. Vagy nem. Nem tudom elképzelni, ahogy Cumberbatch dühös. Hiába láttam én ezt ma, a filmben, egyszerűen azt látom rajta, hogy túl meleg a spagettije. És ennyi. A fenti képen elvileg csúnyán néz. Szerintem fázik. És ennyi. Hideg lehet Londonban. De tényleg. Megcsapott egy hideg szellő, hát én csúnyábban nézek, mint ő. Egyszerűen nem találom erre a szerepre valónak és ha ki is vonom a plüsskacsaságot a dologból... akkor nem marad semmi. Nyilván remek színész minden másban. Meg nyilván remek az eredeti hangja, amit biztosan frenetikus hallgatni, de én csak az orrhangot hallom. Hideg lehet Londonban.
Annyira nem akarom bántani és próbálom értékelni a színészi teljesítményét, de nem megy. Nem főgonoszos. Talán egy szemöldökceruza segítene a dolgán, csak számomra akkor is plüsskacsa maradna. Mint szerencsétlen Joseph Gordon-Levitt a Looperben. Ezek a színészek mosolygásra termettek, nem gyilkolásra.
-
Khan után már nem sok (jajdehogynem) maradt, amitől elröhögtem magam a buszon hazafelé csak úgy magamban, majd a film után még órákkal később, olyan apróságoktól kezdve, hogy mennyire kiszámítható volt Kirk megmentése, olyan nüanszokon át, hogy Kirk és Kirk mennyire különböző karakterek, de még azon is, hogy ahogy összeraktam a képet úgy egészen, arra kellett jutnom, hogy ez csak egy remix. És még csak nem is jó remix. Ez a kreativitás teljes hiánya. Mi értelme van az új alapoknak, ha csak a régit nyúzzák újra? Elhiszem és elfogadom, hogy akár még ez is elmegy tisztelgésnek a rajongók (valamiért) nagy kedvencének (elnézek), de ez már sokkal inkább a kibelezése a régi jó dógoknak.
-
Khan után (meg így, hogy három órája írom ezt a bejegyzést) kezdek én is kifáradni, de biztosan lesz még olyan, ami csak később jut eszembe és nem kizárt, hogy ide is fogom írni, de azért a látvány dolgán belül (amiért ugye úgy gondoltam, hogy érdemes lesz megnézni mihamarb) van még ez-az-amaz apró kis dolgok. Nem tetszik a híd. Meg az egész hajó. Minimál, steril, csillogó, valamint a méretarányok sem teljesen stimmelnek énnekem.
Nem tetszik, hogy állandóan közelről van mutatva az, aki beszél, és aki beszél, annak csillog a szeme és leggyakrabban kék és ha kék, akkor túl világos. Na persze ez nem új trükk, már az eredeti Kirk is, mikor nagy szavakat szólt vagy nagyot gondolkodott, egy vékony, szolid fénycsík megvilágította a szeme vonalát és akkor abból már sejthető volt valami. Egyszerűen csak túl sok. Apróság, nemde? De, mihez képest.
Nem tetszik ez a sok gönc. Úgy egyáltalán nem tetszik ez a modern, műanyag megoldás, ami még mintájában is csillagflottás, de még Kirk kórházi cucca is ilyen alakú lyukakkal volt kicsipkézve. Túl sok. Persze ez is csak látványelem. Hogyne. Mint ahogy az is látványelem, hogy Carol Marcus két másodpercig fehérneműben flangál.
Dehát 2013 van, ez meg egy 12-es karikás akció sci-fi, akkor meg mit rinyálok? Meg miért is nem tudom elfogadni, hogy ez már nem is igazi Star Trek, csak úgy nyomokban. Mi a bajom énnekem? Úgy tűnik, minden.
Később jutott eszembe:
Az egyik másik hajó neve Bradbury, ha jól értettem. :)
A 42-t kétszer vettem észre, először hallva, még a legelején, aztán egyszer látva a nagy és gonosz és csúnya hajón, talán 042-ként.