Olyan, mint a tudományos-fantasztikus (pop). Vagy ha az Andorkából akarnék idézni, akár azzal is pedálozhatnék, hogy mint a bronz*.
*Annyi a dolog veleje, hogy a keveredés adja meg azt a fincsi ízt. Mind a paradicsom, mind a tonhal íze megszottyad és a másik beissza, de a sajátja is érződik. Nyam.
Bocsi a lúzer képminősért, de a kamera előtti plexi be van törve. De csinált már rosszabb képet is.
Kell hozzá:
tészta (öm, én pennét kerestem, de nincs itthon és nem ér gúnyolódni)
tonhalkonzerv
paradicsom (ezek mennyiségét ízlése válogatja, én nagyon szeretem a paradicsomot) (bár azt hiszem, ez látszik)
lábos
serpenyő
olaj és só (a tészta főzéséhez)... meg víz persze
szerintem nem kell bele fűszer, de gondolom, egy kis bazsalikomot elbírna
Szóval tegyük fel, hogy feltettük a vizet a tésztához (én most csak így egy személyre, két adagnak), addig el lehet piszmogni a paradicsomok fenyítésével fényesítésével, mármint vízzel való körbemosogatásával, és igazából már mehet a serpenyőbe a tonhal, de elég a paradicsommal együtt is, ahogy látjuk az időnk. Nem kell főzni vagy ilyesmi, szimplán összeszottyasztani, hogy a paradicsomnak legyen leve. Meg keverni, persze. Lassú lángon.
Csak keverjük. Háromszor az óramutató járásának megfelelően, fél négyig, aztán vissza fél 11-ig.
Hurrá, kész a tészta!
Le a vizet róla és mehet a serpenyőbe. És csak kavarjuk. Et voilá:
Attól lesz saláta, ha hideg. Szóval vagy a tésztát pörgessük át egy kis hideg vízen, vagy már összekeverve tegyük hűvösre. Én mindenféleképpen szeretem. Ma belesültem a poénba, de csak ideírom:
Hidegen szeretem, de melegen ajánlom!
Ó, hozzá limonádét ittam. Nyam.
