Én, aki ezt írom, azért írom*, mert szeretnék veletek megosztani egy vajaskenyér-nehézségű receptet, hogy nekem többet ne kelljen sütnöm hogy meglássátok, milyen gyors és egyszerű megsütni. Namármost annyira, hogy nekem ezt tovább fog tartani megírni, mint neked megpróbálni sütni. Eskü.
Na, a hozzávalókban tükröződik leginkább vajaskenyér-szerűsége, sorolom is akkor:
- leveles tészta
- pizzakrém
- sajt
- só
Namármost rögtön a tésztára 3 lehetséges megoldás van:
- gyúrsz
- lapos bolti fagyasztott (6 vékony lap egy csomagban)
- tömbös bolti fagyasztott (1 vagy 2 tömb egy csomagban)
Mivel még sose vitt rá egy csigányi lélek sem, hogy én gyúrjam a csiga tésztáját, nem tudok benne segíteni (pedig garantáltan sokkal finomabb meg egészségesebb meg csillogósan varázslatosabb lenne), de ahogy a nagy Loe mondta:
„Hiszen egy recept azért mégse legyen kényszerzubbony. Csupán valamiféle javaslat. Egy felvetés. Végső soron pedig, amint ezt jól tudjuk, úgyis csak az ember fantáziája szabhat határokat.” **
Azaz javaslat szintjén most megállapítom, hogy a fagyasztott, boltban boltolható, mint eszköz, szentesíti pillanatnyi célunk, azazhogy pizzáscsiga kerülhessen saját és felebarátaink szájába.
Ezek közül is a lapossal könnyebb e célt elérni, annyi vele a dolog, hogy a dobozból/zacskóból ki kell venni, egy tálcára kipakolászni, megsózni kicsit (mondjuk laponként késhegyni), és hagyni kiolvadozgatni, míg kezünkbe véve lekonyul (azaz nyújtható állapotúvá vál). Gyakorlatilag a tömbössel is ugyanezt kell csinálni, csak míg a laposnál opció a nyújtás, (én azért szoktam, hogy jobban lehessen tekerni és mert szerintem nyújtatlanul vastag) addig a tömbösnél elképzelni nem tudom (illetve de, kicsit mókás azért). Azt érdemes még itt tudni, hogy egy idő után nem lehet tovább nyújtani, mert összeugrik. Secink, tökéletes már így!
A fenti képen már az öt fontos munkafázis látszik (de te ne vágd négybe, nekem ez túl kicsi csiga lett!), azaz a:
- nyújtás
- kenyés (így néz ki egy szépen kenyésre váró lap, azaz éppencsak egy centi vastagon, a feltekerni kívánt él mellett, arra párhuzamosan tessék a pizzakrémet nyomni, ahogy a csövön kijön)
- sajtolás (valójában a sajtreszelés külön, előkészítő munkafázis, viszont én mindig bepalizok rá valakit)
- tekerés (viszonylag egyenes él felől érdemes, pontosabban könnyebb, illetve oda lehet több sajtot/krémet tenni, gusztusa válogatja)
- szeletelés (maximum centivastagon ajánlom, de ugye minél vékonyabb, annál több lesz, de ezt is késügyessége válogatja)
Eztán már csak a csiguszokat be kell tenni a tepszibe -- nem kell messzire, csak ne érjenek össze -- , azzal együtt az előmelegített sütőbe (ezt írja a zacsin/dobozon, hogy hogy és merre), 5-10 perc sülési idő után kivönni. És enni. Illetve akkor még nem, mert forró-süt-süt-forró!
És akkor most arról is, hogy ezt miért írom: számomra már apatikus élmény a pizzáscsiga-sütés, pedig próbálkoztam már más receptekkel (sajtos-teljfölös, baconos, stb.), de a kedves kis barátaim mindig ezt kérik. Én meg unom. Jó étvágyat!
*Doppler-utóhatás, bocs!
A poszt az 
