- Mit hoztál?

- Citromos kuglófot.

- *nyam-nyam-csam-csam* Dehát ez citromos! 

Tulajdonképpen a mindmegette receptjét sütöm újra meg újra, csak egy-két változtatással. Nyilván. ;)

Hozzávalók:

• 24 dkg vaj vagy margarin
• 24 dkg porcukor
• 1 tasak vaníliás cukor
• 2 citrom reszelt héja
• fél citrom leve 2 citrom leve, mely citromok nagyok, kivéve ha kicsik, mert akkor 3-4 is
• 4 tojás
• 24 dkg liszt
• 1 csapott teáskanál sütőpor
• fahéj, szerecsendió, gyömbérpor citromhéj, ne ítélj el!
• mazsola
• A mázhoz:
• 3 tk porcukor (én szeretem, hogy roppan a fogam alatt a kristálycukor)
• kevés citromlé és/vagy víz
• 2 evőkanál darabolt pisztácia helyett fahéj, szerecsendió, gyömbérpor citromhéj

Elkészítés:

A vajat a porcukorral, a vaníliás cukorral, a citromhéjjal (és ügyelünk arra, hogy a reszelés közben fröccsenő olaj is a keverék fele zuhanjon) és a citromlevével habosra keverjük, majd a tojásokat keverés közben egyenként hozzáadjuk. Fűszerezés után a sütőporral elkevert lisztet beleszitáljuk, és az egészet jól összedolgozzuk. A masszát kivajazott, kilisztezett formába öntjük, és 160 fokon 1 óráig sütjük. A mázhoz a porcukrot a citromlével és a fűszerekkel elkeverjük, a kuglófra öntjük.

Mert a moziból kijövet húsz percig csak hisztérikus röhögésre tellett tőlem, valamint arra az egy szál mondatra, hogy mi ez a szar?

De most komolyan. Esküszöm, számtalan alkalommal néztem már el kisebb-nagyobb logikai bakikat úgy egyáltalán filmben, könyvben, sorozatban, szóval tényleg meg merek esküdni arra, hogy nálam elnézőbb néző mostmár tényleg alig van, igen, a kulcsszó az elnéző. Ebben a filmben is volt olyan, amit elnéztem. Tényleg. De még akkor is ott van a többi.

Megpróbáltam időrendbe szedni, hogy kábé milyen sorrendben jöttek felém az információk meg a spoilerek a filmről, ehhez elővettem az egyik kedvenc, cuki körtés jegyzetfüzetem, amibe csak csudajó dolgokat kellett írnom, na nem mintha mondjuk lenne egy kritizáló füzetecském, mert én tényleg nem vagyok olyan.
Na de kezdjük, mert úgyis hosszú lesz. Meg nyilván tele SPOILERrel!

• Kb. tavaly ősz-télen megtudtam, hogy egyrészt lesz film, valamikor nem sokkal később pedig hogy Cumberbatch lesz a főgonosza. Arra gondoltam ekkor, hogy hm, egy jóképűnek tartott főgonosz? Biztos ez lesz majd a csavar! Hogy mindenki megszereti és mondjuk a felénél kiderült, hogy hoppá, csak nem kellett volna megbízni benne, mert ránkborítja a fél Tejutat. (Sajnos itt meg kell jegyeznem, hogy annyira tartom Cumberbatchot vonzó és férfias jelenségnek, mint egy plüsskacsacsaládot. Sőt, mivel láttam-hallottam mesét felolvasni, elképzelhetetlennek találtam és a film kellős közepén döbbentem rá, hogy debizony!, komolyan, tisztán ő a főgonosz fekete cuccban és hajfestékben. De erről még később.)

• Tavaly karácsonykor kezdtem bele a Star Trek univerzumba, először a Next Generation-nel, amiért kislányosan rajongok azóta is. Megnéztem pár filmet is (Star Trek: Generations (1994), Star Trek: First Contact (1996), Star Trek: Nemesis (2002)), majd belekezdtem az eredeti sorozatba (TOS) is, ebben a pillanatban az első évadot láttam végig. Bár rettenetesen retrónak és már-már gagyinak, amolyan fröccsöntöttnek találom (mindenre van kijelző, de papíron olvasgatnak egy csomó mindent? nemár.), tisztelem benne, hogy műfajteremtő és ezért zseniális. Maga a gondolat, a kreativitás!

• A 2009-es filmet úgy 1-2 hónapja láttam, majd mivel több filmes oldalon azt írták, hogy utal a Khan haragja (82-es) filmre, megnéztem és egyszerűen világosabbá vált sokminden a '09-es filmből. Eztán értem a TOS-ban a Khan haragja előzményéhez. Így utólag persze nyilván nem ez volt a legszerencsésebb sorrend, de hát most már mit lehet tenni? De legalább összeállt a kép. Utólag a '09-es filmet úgy értékeltem, mint ami előzményként indul, igyekszik méltó tisztelettel adózni a rajongók 82-es kedvencének és ezért van benne ennyi utalás. Aztán persze a cselekmény kiborított, a látvány meg mondjuk rá, hogy lenyűgözött. Az a romulán bányászhajó egyszerűen logikátlanul néz ki, mégis kurva jól. Komolyan, győzzön már meg valaki, hogy van értelme azoknak a csápoknak! Mindegy. Túltettem magam ezeken, sőt, be kell vallanom, hogy bár minden alkalommal kiborulok, mégis vagy ötször újranéztem már ezt a filmet. Éppen a látványa miatt döntöttem úgy, hogy azért a folytatást moziban kell nézni.

• Lassan eljutok a jelenig, vagyis nagyonközelmúltig, de még annyit, hogy a jó spoileres előzetesek csak tovább fokozták a kíváncsiságom. Vágytam látni azt a vörös erdőt, ami szerencsére még mindig tetszik, boldogan legelésznék ott, valamint azt hittem, hogy abban a jelenetben Kirk és Spock rohangál, de szerencsére nem. Amúgy az egyik plakátot is félreértelmeztem, Kirknek hittem ezt a hátat. 

• Nos, ma eljött a napja tehát, hogy megnézzem, 2D-ben, moziban, középen, tehát eddig nincsen gond. Bár ráncolta a szemöldökömet a mögöttem zajló zacskózörgés, de jólvan, hát majd legközelebb kárpótolom magam valami ötfős nézősközönséges kis csodával egy szerényebb moziban. El kell fogadnom, hogy ez ilyen, szúszá. Azt is el kell fogadnom, hogy sok lesz az éles váltás, villódzás, meg azok az ÉRTELMETLEN BECSILLANÁSOK A NAGY SEMMI KÖZEPÉBE. (Olyan helyeken csillognak az előterek, persze leginkább a hídon (brrr), mintha telibe lenne rakva üveghegyekkel meg ilyen random elszórt üvegpanelokkal és minden egyes éppen megszólaló szereplőt csak ezeken át lehetne felvenni.) Brr.

• Azt hiszem, ide most beiktatok egy pozitívumot: a zenét. A zene annyira tetszik, hogy azóta is hallgatom, hogy hazaértem. Ez a végefőcím alatt szól:

• Legyen itt még egy pozitívum (azt hiszem, több úgyse lesz), Dr. McCoy avagy Bones, azaz Karl Urban. 

• Megérdemli ez a kép (meg ez a szemöldök), hogy itt jegyezzem meg, hogy őszintén elvigyorodtam, mikor az első (főbb)szereplő, akit megláttam, ő volt. Nyam. Azért van az előző filmből a kép, mert az új képei közt nem találtam igazán meggyőzőt. Hogy utána már csak (szerintem) kevés és ergya szöveget kapott, az persze más. Meg extra göncöt is (a végén, a fehéret a csillagflotta elsatnyított ikonján vöröskereszteset. Hogyne.)
  

• Magam is félek attól, hogy el kell kezdenem már ilyen korán, de ezután kezdődtek el a problémák. Érted, öt perc se telt el, hát nem remek? Az Enterprise ott hever az óceán (tenger? végülis mindegy) alján. Két napja. Azt hiszem, nem érzem magam teljesen kompetensnek a kérdésben, hisz a felsoroltakon kívül ugye nem láttam még elég ST-t, de hogy a rekettyés fa... khm, szóval még egyszer, hogy a vérbe került bele a bolygó légkörébe anélkül, hogy elégett volna, anélkül, hogy a bolygó lakói észrevették volna és mit keres a víz alatt? Egyrészt mit keres a víz alatt, mikor gond nélkül lehet lesugározni bárkit is az űrből a felszínre (majd vissza persze), valamint mit keres a víz alatt úgy egyáltalán? Szeretném azt mondani a józan paraszti eszemmel, hogy hát megeszi a rozsda, de azért jólvan, biztos van a huszonharmadik században rozsdaálló fém. Csak akkor minek utal rá Scotty? És az elektronika? De jó-jó, hát ez végülis nem gond, meg persze az se, hogy mikor végül csak felszállnak és bekapcsolják a hajtóműveket, pár kilométeres körzetben a tengeri élővilág lényegében megfő. Meg persze még mindig le lehetett volna sugározni egy szál magában azt a hidegfúziós cuccot. Dehát ne legyek ennyire földhözragadt, akkor végülis hogy lehetett volna bemutatni azt az elképesztően fizikailag elképzelhetetlen (józan parasztilag persze) úszást. Igen, úszást. Ilyen hosszan nincsen ember, aki képes esésből, még egy szirt tetejéről sem hosszan úszni azt a néhány száz métert. De talán nagy a tüdejük. Meg az a testhezálló gönc biztosan beépített békalábakkal is bír. Hogyne. De itt még tényleg izgatottan vártam a cselekmény további folyását, most (mikor ezt írom) gondoltam csak bele igazán.

• Itt jön néhány olyan észrevétel, amit azért nem írok le, mert mikor hazaértem, nekiestem a kritikáknak és azt vettem észre, hogy egyetértünk, akivel egyetértek, azaz egyrészt a ST-szellemiség kábé ott töri a nyakát, hogy egy vezető háborút akar szítani. De ezeken a dolgokon azért is túltettem magam, mert ugyanezen kritikák azt javasolták, hogy gondoljam le a Star Trek-et a címből és akkor kapok egy akció sci-fit. Jólvan. Szúszá.

• Innen azt hiszem, hogy kissé csapongani fogok az időben (merthát elég sok a jelenet, az élmény meg friss és nem emlékszek teljesen pontosan azért én se), de legyen mondjuk a következő a klingonok.
  Az eredeti sorozat klingonjai ilyenek: A TNG klingonjai pedig (ezt persze csak mutatóba, hisz időben egy évszázaddal később van már) ilyenek:
  

Most akkor mi a baj? Jaj, hát semmi, biztos valami távolabb élő népcsoporttal találkoznak kis hőseink, biztos azért vannak arany karikák annak az egy szál klingonnak a fején, aki hajlandó levenni a sisakját. Bocs, mi? Sisak egy klingonon? HOGYNE. Egy klingon - minden eddigi tudásom alapján merem ezt mondani - előbb hajtana végre rituális öngyilkosságot, minthogy sisakot vegyen fel. Büszkeség, becsület, férfias fellépés, az van, még a TOS-os, emberszerű klingonoknál is (erre van egy cuki magyarázat, ami alapvetően szórakoztat, de legalább nem illogikus). Na de sisak? (Hogy testalkat és fogazat és nyelvezet, arra már ki se térek, annyira apróság az egészhez képest. Biztos másik népcsoport. Elnéző vagyok. )

• Na mi legyen a következő? Hát vessük bele magunkat, úgyis ezzel a dologgal van a legnagyobb problémám:

Khan

Ezen a képen először az eredeti "fiatal" Khan látható, a TOS-ban, aztán az "idős" Khan a Khan haragja filmből, valamint az új Khan.

Egyik sem az esetem, nem azzal van itt a probléma, nem kivételezek, sőt elnéző vagyok már az eredeti Khannal is. Mégis könnyű azt megállapítani, hogy a genetikusan létrehozott szuperember, aki nem csupán intelligenciában, de hatalomvágyban meg úgy egyáltalán, akaratban, meg olyan csacsiságokban, mint erő és düh is magasabb szinten áll, mint egy plüsskacsa átlagember, nos inkább a bal1/2 Khan, azaz Ricardo Montalban.
De most persze nem őt akarom dicsérni, hisz lényegében nincs köze ehhez a filmhez, ha komolyan vesszük, hogy az '09-es film egy új alapra helyezte az ST-univerzumot, akkor akár nézhet így is ki a szuperember. Vagy nem. Nem tudom elképzelni, ahogy Cumberbatch dühös. Hiába láttam én ezt ma, a filmben, egyszerűen azt látom rajta, hogy túl meleg a spagettije. És ennyi. A fenti képen elvileg csúnyán néz. Szerintem fázik. És ennyi. Hideg lehet Londonban. De tényleg. Megcsapott egy hideg szellő, hát én csúnyábban nézek, mint ő. Egyszerűen nem találom erre a szerepre valónak és ha ki is vonom a plüsskacsaságot a dologból... akkor nem marad semmi. Nyilván remek színész minden másban. Meg nyilván remek az eredeti hangja, amit biztosan frenetikus hallgatni, de én csak az orrhangot hallom. Hideg lehet Londonban.
Annyira nem akarom bántani és próbálom értékelni a színészi teljesítményét, de nem megy. Nem főgonoszos. Talán egy szemöldökceruza segítene a dolgán, csak számomra akkor is plüsskacsa maradna. Mint szerencsétlen Joseph Gordon-Levitt a Looperben. Ezek a színészek mosolygásra termettek, nem gyilkolásra.

• Khan után már nem sok (jajdehogynem) maradt, amitől elröhögtem magam a buszon hazafelé csak úgy magamban, majd a film után még órákkal később, olyan apróságoktól kezdve, hogy mennyire kiszámítható volt Kirk megmentése, olyan nüanszokon át, hogy Kirk és Kirk mennyire különböző karakterek, de még azon is, hogy ahogy összeraktam a képet úgy egészen, arra kellett jutnom, hogy ez csak egy remix. És még csak nem is jó remix. Ez a kreativitás teljes hiánya. Mi értelme van az új alapoknak, ha csak a régit nyúzzák újra? Elhiszem és elfogadom, hogy akár még ez is elmegy tisztelgésnek a rajongók (valamiért) nagy kedvencének (elnézek), de ez már sokkal inkább a kibelezése a régi jó dógoknak.

• Khan után (meg így, hogy három órája írom ezt a bejegyzést) kezdek én is kifáradni, de biztosan lesz még olyan, ami csak később jut eszembe és nem kizárt, hogy ide is fogom írni, de azért a látvány dolgán belül (amiért ugye úgy gondoltam, hogy érdemes lesz megnézni mihamarb) van még ez-az-amaz apró kis dolgok. Nem tetszik a híd. Meg az egész hajó. Minimál, steril, csillogó, valamint a méretarányok sem teljesen stimmelnek énnekem.
  Nem tetszik, hogy állandóan közelről van mutatva az, aki beszél, és aki beszél, annak csillog a szeme és leggyakrabban kék és ha kék, akkor túl világos. Na persze ez nem új trükk, már az eredeti Kirk is, mikor nagy szavakat szólt vagy nagyot gondolkodott, egy vékony, szolid fénycsík megvilágította a szeme vonalát és akkor abból már sejthető volt valami. Egyszerűen csak túl sok. Apróság, nemde? De, mihez képest.
  Nem tetszik ez a sok gönc. Úgy egyáltalán nem tetszik ez a modern, műanyag megoldás, ami még mintájában is csillagflottás, de még Kirk kórházi cucca is ilyen alakú lyukakkal volt kicsipkézve. Túl sok. Persze ez is csak látványelem. Hogyne. Mint ahogy az is látványelem, hogy Carol Marcus két másodpercig fehérneműben flangál.

Dehát 2013 van, ez meg egy 12-es karikás akció sci-fi, akkor meg mit rinyálok? Meg miért is nem tudom elfogadni, hogy ez már nem is igazi Star Trek, csak úgy nyomokban. Mi a bajom énnekem? Úgy tűnik, minden.

Később jutott eszembe:

Az egyik másik hajó neve Bradbury, ha jól értettem. :)

A 42-t kétszer vettem észre, először hallva, még a legelején, aztán egyszer látva a nagy és gonosz és csúnya hajón, talán 042-ként.

lekvár! Tavaly augusztusban írtam ide utoljára, merthogy azóta nem tudtam belépni, valamint két próbálkozás után fel is adtam. Eddig. De most hála @worsi-nak! :)

De van itt egy recept, ami kikívánkozott belőlem már annyira, hogy meg tudjam osztani, mert mióta felfedeztem, hogy ilyen van, azóta új értelmet nyertek nekem a téli italok. Én ugyanis nem szeretem a forralt borokat, a fehéret még csak-csak, de a vöröset már majdnem semennyire nem. Ez mondjuk esélyes, hogy abból adódik, hogy forralatlanul is inkább a fehéret szeretem.

Na, ültünk tavaly decemberben @márti-val a kisCsendesben, ahol volt ez a Forró alma, ami forró, fűszeres almalé, és az benne a pláne, hogy amilyen egyszerű, annyira, de nagyon nagyszerű! :) Egyéb közhely ma már nem lesz, csapjunk a lovak közé:

egy kislábos, amibe belefér fél liter almalé

fél liter almalé

szerecsendió, gyömbér(por), fahéj, szegfűszeg

meg egy szelet citrom.

Felteszem a lábost a tűzre, bele az almalevet, illetve a fűszereket, amit én speciel egy teatojásba szoktam rakni, kivéve a porokat, mert azok úgyis kicsúsznának belőle. Erre lesz megoldás a citrom, de nem akartam spoilerezni. Na, körülbelül öt percnél tovább nem tart ez az egész, igazából csak fel kell forrnia, hogy belemenjenek az fűszerízek az almaízbe és akkor ennyi is, tüzet le, lábost le, szép nagy bögrét (fél literest, muhaha) előveszek, beleöntöm a kész mannát és ekkor teszem bele a citromkarikát. Ugyanis ez lent tartja a fűszereket, ennyi a turpisság.

Képem persze most nincs, meg amúgy is úgy néz ki, mint az almalé egy citromkarikával.

*A kérdésekre már két hete megírtam a válaszokat, azóta itt pihennek, mert egyszerűen nem jöttek a kérdések. De most már pont eleget értek.

Nohát, velem ilyen még nem is történt! Aztán viszont Dorqa történt. :)

1. Tudom magamról, hogy nehéz lesz összeszedni nem csak 11 elmondanivalót, de 11 bloggert is. :)

2. Mindig festve van a körmöm, heti kétszer festem újra. Egyszerűen nem szeretem látni, hogy piszkos. Különben könnyen törik, a lakk azellen is véd.

3. Félek a liftektől, lépcsőktől és mozgólépcsőktől. Egyszer láttam egy barátnőmet megbotlani és lecsúszni egy lépcsőn, gyakorlatilag szánkóként használta a saját lábszárát.

4. Nehezen alszok el, ezért esténként általában berakok egy mesét. Van egy programom, ami időzítésre kikapcsolja a gépem.

5. Sütni szeretek, főzni nem. Sütni szeretek, enni nem. :)

6. Gyermekként jóóóó hosszúúúú hajam volt, az óvónénik kedvenc reggeli eltöltése pedig az volt, hogy befonták a hajam. Minden nap máshogy.

7. Táskák, fülbevalók, napszemüvegek, kendők, sálak és hajráfok lelkes gyűjtője vagyok. Egy jó kiegészítő minden öltözéket fel tud dobni!

8. 2010 folyamán 12 különböző hajam volt, mármint színében. Rózsaszín, piros, lila, vörös, lilásvörös, fekete, szőke, és ezek változatosan melírozott formái is. :) Akartam csinálni ezekből egy tablót, csak nem volt mindről kép. :)

9. A szoba, ahol Szent-Györgyi Albert megtalálta a C-vitamint jelentő deszkákat a paprikában, a középiskolám tanárija volt később, a tudós nappalija pedig a kémiatermünk. Ezutóbbiban buktam meg, majd sikeresen pótvizsgáztam kémiából. Nem nem értettem az anyagot, a tanárral voltak nézeteltéréseink. Sőt, szeretem a kémiát.

10. Ha nagy leszek, magam fogom berendezni leendő lakhelyem, a falak mintásak lesznek, élénkek és vidámak, a kilincsektől a függönykarikáig minden egyedi lesz. Minden vágyam egy nagy konyha, benne betonból, csakis az én konyhámba készült, szép, nagy étkezőasztal. Szeretem a betont, a csempét, a tükrös felületeket, az üvegtéglát, az üveget, a színeket, a csillagokat és minden mintát lényegében, de a csillagokat plánekülönösen. Ebben az egyik fő inspirációm a székesfehérvári Bory-vár volt.

11. Szeretnék annyi helyet látni a világból, amennyit csak lehet. Nem feltétlen nagyvárosokat, azt mindenki látja, de persze az is fontos. Szeretnék látni sok kis falut, aprócska helyi legendákat, finom, házi söröket és mindenünnen hazahozni valamit. Nem giccses szuvenírt, hanem homokot, földet, kavicsot. Görögországból egy tenyérnyi kavicsot hoztam haza.

... elvezettek egy olyan világba, amit már soha, senki nem tapasztalhat meg többé.

Én pedig azt kérdezem, hogy:

1.

2.

3.

4.

5.

6.

7.

8.

9.

10.

11.

Cukkini vegetás vízben, rá födő. Tészta szokásosan. Darált hús sózvaborsozva.

Míg a cukkini rendesen megszuttyad:

Úri kedvem úgy tartotta, hogy a tejföl felével kavarjam körbe a tésztát.

... amire leve nélkül rákanalaztam a cukiságot:

... amire viszont a paradicsom került frissiben karikázva. Amire viszont automatikusan rakta kiskezem a bazsalikomot.

Husi, tejföl, alufólia, 30 perc.

Olyan, mint a tudományos-fantasztikus (pop). Vagy ha az Andorkából akarnék idézni, akár azzal is pedálozhatnék, hogy mint a bronz*.

*Annyi a dolog veleje, hogy a keveredés adja meg azt a fincsi ízt. Mind a paradicsom, mind a tonhal íze megszottyad és a másik beissza, de a sajátja is érződik. Nyam.

Bocsi a lúzer képminősért, de a kamera előtti plexi be van törve. De csinált már rosszabb képet is.

Kell hozzá:
tészta (öm, én pennét kerestem, de nincs itthon és nem ér gúnyolódni)
tonhalkonzerv
paradicsom (ezek mennyiségét ízlése válogatja, én nagyon szeretem a paradicsomot) (bár azt hiszem, ez látszik)
lábos
serpenyő
olaj és só (a tészta főzéséhez)... meg víz persze
szerintem nem kell bele fűszer, de gondolom, egy kis bazsalikomot elbírna

Szóval tegyük fel, hogy feltettük a vizet a tésztához (én most csak így egy személyre, két adagnak), addig el lehet piszmogni a paradicsomok fenyítésével fényesítésével, mármint vízzel való körbemosogatásával, és igazából már mehet a serpenyőbe a tonhal, de elég a paradicsommal együtt is, ahogy látjuk az időnk. Nem kell főzni vagy ilyesmi, szimplán összeszottyasztani, hogy a paradicsomnak legyen leve. Meg keverni, persze. Lassú lángon.

Csak keverjük. Háromszor az óramutató járásának megfelelően, fél négyig, aztán vissza fél 11-ig.

Hurrá, kész a tészta!
Le a vizet róla és mehet a serpenyőbe. És csak kavarjuk. Et voilá:

Attól lesz saláta, ha hideg. Szóval vagy a tésztát pörgessük át egy kis hideg vízen, vagy már összekeverve tegyük hűvösre. Én mindenféleképpen szeretem. Ma belesültem a poénba, de csak ideírom:

Hidegen szeretem, de melegen ajánlom!

Ó, hozzá limonádét ittam. Nyam.

mikor a hatszázszor lesütött sütit elrontom:

:(

mert annak azért tényleg örülök, hogy nincs 35 fok és nem most hozza be a nap a 2000 napsütéses órák nagyobbik felét, de azért az egy kicsit azért mégiscsak bosszantó, hogy a frissen, narancsos samponnal mosott, csini loknikba száradt hajamat azért kötöttem össze reggel, hogy az eső azért mégse szedje szerteszanaszéjjel, erre ilyen 10 percig zutyorog, 10 percig süt. Brümmös ez a helyzet.

Mert én fetával tettem (a kép bal oldala), majd változatos különbözőségeket tettem rájuk. Mint a jobb oldali bacon.

De volt még itt bazsalikom, oregano, grillzöldfűszerkeverék, sajt ilyen is, olyan is, tejföl is... ja meg bors! Csak emlékezzek, melyik milyen... De a hagymát, azt elfelejtettem. :/

Arra kellett rádöbbennem a minap, hogy bizony minden férfi gyönyörű. Persze nincs ebben semmi új, eddig is tudta ezt mindenki, szimplán elementáris erővel hatott (rám) a felismerés, hogy tényleg minden egyes férfiban van valami, amitől egyszerűen fantasztikusan vonzóak. Most persze illik azt hozzátennem, hogy az illendő korúakról van szó, ugyanakkor ténynek az is tény, hogy aki túl fiatal, az lesz még elég idős a fenti kategóriához, aki túl öreg, az pedig volt már elég ideig férfiasan tökéletes.

Persze! a nőkben is van szépség, sőt mi több, báj, kellem és még több szépség és egyszerűen gömbölyűen csodák, de a nőkben sokkal kevesebb az önbizalom, hamarabb fáradnak és amúgy is inkább felöltöznek, hogy ne kelljen meglátniuk a saját gyönyörűségük. Ellenben a férfi! Minden kis szöglete erőt sugároz, fáradt szeme az előrelátható pihenést, a karjainak zárójelében való megbújást.

Bizony, az én szememben minden férfi gyönyörű, mert férfi.

Ez volt a minta:

Ez lett belőle:

(Csak az ikrem meg ne lássa.)

Hogy mi leszel te vagy én, az azon múlik, hogy mit látsz, mi van előtted, mint példa, mint követendő kép. És ha ez nem pék, hanem énekesnő, akkor bizony olyan leszel, mint én. Akkor most egy kis válogatás belőlem, avagy toplista az életem nőiből:

Pink

Az első nő, akitől minden kellett, az albumaitól a pasiján át a hajszínéig minden.

Az első nő, akinek nem volt átlagos hangja, akinek valamit bekarcolt, valami önbizalom és akarat szólt a torkából. Igazán nem érint meg egy jó énekes - bármily kiváló is -, ha átlagos, esetleg orrhangja van. Pinknek van ez a kicsit rekedtes, de őszinte hangja, amit többet ér az én fülemben minden veleszületett tehetségnél.Ha valaki ki mer állni maximális önbizalommal, az nekem tényleg példakép. Ennyit róla, meg hogy kívánok hosszú, boldog életet!

Janis Joplin

(kronológiailag nem, de logikailag a második)

 Gondolom valami hírben vagy interjúban olvastam, hogy Pink fogja játszani a főszerepet a Janis Joplin életéről készülő filmben, merthogy részint imádja, részint stimmel a hangja. Hát jó. Akkor utánakerestem és abban biztos vagyok, hogy ez a kis egy perces szám, a Mercedes Benz legalább húszszor lement aznap. Meg persze a többi is. Ha egy nőnek semmi mása nincs, mint a hangja, és még ki is mer ezzel állni, én...

Én magam nagyjából ezzel egy időben végeztem általánosban és felvételiztem ének tagozatra gimnáziumba, ahova kevés pontom lévén nem vettek fel. Utólag persze nem sajnálom, mert ott sose lettem volna ez, ami lettem, de azóta nem énekeltem. És mostanában elkezdett hiányozni, na.

Madonna

Fogalmam sincs, hogy mikor, hogyan, mivel kezdődött vagy csak legalábbis most nem jut eszembe, de - koromból adódóan - mindig ott volt fél füllel a rádióban és fél szemmel a tévében, szóval valahogy, valamikor feltűnt, hogy ez a nő tud valamit. Ha nem is feltétlenül zeneileg, hanem mint előadó. Mondják, hogy mindig meg tud újulni, hát mit csépeljem a számat, így van. Van benne valami csodálnivaló.

Amellett ekkoriban kaptam rá az életrajzokra, rendesen belecsúsztam az övébe is, bizonyos életrajzi elemeket közösnek érzek Gia Carangi-val, az ő életébe csak film szintjén másztam bele, de azért kábé hasonló korban és helyen születtek-keltek-lettek azok, amik. Csak Madonna él. Na jó, kicsit külsőre is hasonlítanak. Egyébként ezt a filmet is minimum tizenötször láttam.

 Lady Gaga

Gyorsan kiderül, hogy ő sem kronológiailag, hanem logikailag következik (Beyoncét pedig ábszolút nem bírom, de ezt a számot meg ábszolút igen) (tyű, de nagyon!).

Lady Gaga tűnik most az új évszázad Madonnájának, habár utóbbit még el se temettük és még merem azt is mondani, hogy jöttek ki jobb számai is, mint 1900+ban, meg hogy még szerintem lesz is, de! itt van ez a jelenség. Azt is olvastam valahol, itt és most csak terjesztem, hogy ő az, aki újra előadóművészetté tette az éneklést. Azt hiszem, ezt nem lehet nem elismerni.

És egyébként ennél a pontnál tűnt fel, hogy az eddigiek bizony mind úgy váltották a hajszínüket, mint a bugyijukat, hát nézzenek oda! miből lett a cserebogaram. Na nézzük, mi van még.

Cindy Lauper

Fogalmam sincs, mi fogott meg engem Cindy Lauperben, mert gyakorlatilag sem a hangja, sem a külseje sem különösen érdekes nekem(!), mert bár ugye korában feltűnőbb jelenség volt, de mire én odajutottam, már nem volt akkora szám. De azt tudja, mi kell a lányoknak. :) Meg kábé 2 számot ismerek tőle; ezt és a Disco Inferno-t. Jó, biztos van még, dehátmost ha egy szottyadt banánt is szoríthatsz a fejemhez, akkor se fog eszembe jutni semmi más. Sem tőle, sem ami még megragadt. De mégis... valahol itt bent van belőle valami.

A következőre vártál ennyit @tasiorsi drága, ugyanis ő

Patti Smith

Őt úgy ismertem meg, hogy letöltöttem egy punk válogatás albumot tele ismeretlen számokkal, majd végül ezt az egyet játszottam újra és újra. Nem tudtam akkor (mert nem tudtam lefordítani) és nem értem most sem (mert nem volt még kedvem értve hallgatni), hogy miről szól és valószínűleg nem is érdekel. Csak ez a hang. kinyúl Patti torkából és lecsapott a fülemre, összecsomózta és elvitte.

És igen, hasonlítasz rá - ha tetszik, ha nem - az én szememben. :)

Azóta is csak annyit tudok egyébként Pattiről, amit a Punk-ban olvastam, ami sem nem túl sok, sem nem túl kedves, de... én irigylem. Irigylem tőle azt a kort és azt a helyet, ahol és amikor élt és akikkel élt és létezett és énekelt és... khm, mást is.

Zenében - azaz mint zenész - még két nőt tudok (így hirtelen, átgondolatlanul, már-már álmosan) említeni, akik úgy... úgy tényleg hatottak, ámbár érintőlegesen, éspedig Joan Jett és Annie Lennox (Eurythmics). Előbbi I love Rock and Roll, utóbbi Sweet Dreams. Kicsit kommersz, de szeretem. No jó, előbbinek még a Bad Raputation, utóbbinak meg a This City Never Sleeps, a 9 és fél hét egyik betétdala. Hm, na mégis kivakartam magam a kommerszből.

Zenében - azaz mint zenész - mára talán végeztem, de legalábbis most más nem nagyon jut eszembe, de itt jön egy film, amit ha még nem láttál, kedves @tasiorsi, az azonnal-nál is hamarabb tégy magadévá, kérlek, ez pedig a

Prey for Rock and Roll

Hát, inkább nem a trailerét másoltam. Meg azt is csak így roppant halk poénként teszem hozzá, hogy a magyar címe 'Rockfenegyerekek'. :DD Bocsi. :D

Na, aki akarja, elolvashatja, hogy miről szól, itt tehát egy bekezdéshosszan SPOILER lészen: főszereplőasszony ráébred, hogy jövő héten 40 lesz, de még mindig ott tart, ahol más mondjuk 20 évesen: szerződés nélkül egy rockzenekarban, munkája éppen van, tetovátor (<3), kapcsolatai csapongóan rövidek, de legalább krvajó zenét csinál. Na most mi legyen? Elég mára a spoilerből is, rockfilm, állatjó zenék, imádom, no. Ebből a filmből ismertem meg a Strooges: I Wanna Be Your Dog-ot, szóval jónak kell lennie, nem? :D

És itt a +1 kategóriám, kivételesen kizárólagosan zenei szempontból vizsgálva a

Gilmore Girls

És igen, tudom, hogy a David férfinév, de... ez a kedvencem az itt hallottak közül. És én őszintén nem tudom, hogy ki válogatta bele a dalokat ebbe bele, de szeretném, ha a haverom/haverinám lenne és mutatna még ilyeneket.

Hah, zárásra és mert úgy döntöttem, hogy a +1 kategóriámba belefér, mégis itt egy női tagozódás:

Amúgy van ez a király oldal, amin összegyűjtik/tötték a sorozatokban elhangzó zenéket. Nem reklám ez, tényleg ajánlom.

(Egy ügyes kombóval sikerült mentetlenül elveszíteni az eddig begépelt méteres leírást, de egyszer majd tán újraírom. Addig csak a képek.)

Figyelmekbe ajánlanám a Megváltó szerelem kétszeres meglétét.

Mert hihetetlen, mennyire nem hiszed el, hogy szeretlek. Te, aki ezt elolvasod, s azért szeretlek, mert elolvasod, s te azért olvasod, mert kíváncsi vagy, hogy miért szeretlek. Azért szeretlek, mert kíváncsi vagy, hogy mi benned a szerethető, amit rajtam kívül más nem szeret benned, pedig lehetne benned azt szeretni, csak vannak olyan hülyék (mint én), akik nem tudják kimondani, hogy mi az, amit szeretnek benned s miért is.

Basszus, de utáltam, mikor ezt énekelték nekem. Pedig igaz, immáron 11 éve buszozok, ezzel párhuzamosan utáltam meg az utazás "autó" formájú lehetőségét, ami most, hogy éppen vezetni tanulok, nem segít sokat a helyzetemen.

Részint sok van belőle, nem lehet parkolni, a reggeli dugót semmi más nem okozza, sok káros anyagot termel - ami ökotudatos kis agyamban roppant ellenszenves tevékenység -, általában egy kocsiban egy ember ül, ami még a családokat is széjjelszedi, emellett vezetés közben NEM LEHET OLVASNI. És megnyugtat a tény, hogy ezt nem csak én látom így, hallottam már anekdotát az elfoglalt üzletemberről, aki inkább vonatozott, hogy tudjon utazás közben is dolgozni. De ez most nem az autóócsároló posztom, hanem a:

alkalmából íródott bejegyzésem, így arról fog szólni, hogy én mennyire szeretek a buszon olvasni, többek közt olyan könyveket, amiknek nincs helyük táskában, mert

a, nagyok

b, nehezek

c, a borítójuk rózsaszín

d, a borítójukon nemi aktus folyik

e, a borítójukon olvasható cím alapján én egyből le vagyok nézve

f, nem lehet őket buszon olvasni, mert egyetlen nyolcvanoldalas mondatból állnak, ami amellett, hogy engem roppant módon idegesít, mert előre szoktam keresni a pontot, hogy akkor addig utazok, míg olvasom (ez most hülyén hangzik, de busztól függően 1-5 megállónál is leszállhatok, ugyanolyan közel lakok tőlük) és még azért is idegesít, mert olyan, mintha egyenhangon mondaná el az egész szöveget nulla érzelem nélkül, ami szép magyar nyelvünkkel nem teljesen kompatibilis, hiszen.

No persze nem kell engem félteni, utaztam már pesti molytalira Csodaidőkkel, az se tartott vissza, hogy ezért a legnagyobb, legpirosabb táskámat kellett vigyem, de attól még megállhatna a nászmenet, mert egy Révait ki rak be a táskájába? És ki olvas egyáltalán Révait a buszon? Senki, példaként ugyebár szép, nem?

Nehéz lehet egy könyv, mert olyan papírra nyomtatták, ami megéri a pénzét, pl. a Pixelhősök, ami az én kezemben ugyan még nem járt, de @Algernon aszonta, és mivel én hiszek neki, ezért nem ajánlom, hogy bárki is beletegye, mert az nem belevaló!

A c, d, e, problémákat azt hiszem, kiválóan összefoglalja a Trainspotting folytatásának borítója. Hát ez az, amiről míg nem hallottál, tökéletesen szexuálisan aberráltnak nézed azt, aki olvassa/megveszi/kiveszi/felgyújtja. Rám is így nézett a 70 éves könyvtárosnő, mikor kivettem, én pedig még 16 se voltam, viszont már 10 éve oda jártam könyvért. Hát ilyet is kell.

f? Hrabal. Egyszerűen váááártam a mondat véégééééééééééééééééééééééééééééééééét, hogy le tudjak szállni. (Nem, megint nem Hrabalt kritizálom, csak amit én olvastam tőle, az nembejött.) És mi volt a megváltás? Loe.

Loe. Szeretem. Bár igazából imádom. Azokat a tömör tőmondatokat. Azokat a naiv és szuper és fantasztikus mondatokat, meg a dühöngőt meg a jávorszarvasokat. Persze nála sem úsztam meg a rózsaszín borítót, volt is arra példa, hogy az egész busz engem nézett. Sebaj, Loe-ért mindent. Mondjuk amúgy is le-te-he-tet-len, szóval esélyem nem lett volna ellene küzdeni. :D

Ki? Én.

Mit? Könyvet.

Mikor? Mikor nem?

Hol? Ahol tudok. És mindenütt tudok, mert általában úgy van.

Miért? Miért is? Mert mikor olvasok, az olvasmányom kiránt a teremből és időmből, belehelyez egy másikba, ami csak bennem létezik, hiába olvasná velem szemben ülve a buszon valaki ugyanazt a könyvet és tartana benne ugyanott. Én úgyis két méterrel odébb képzeltem azt a lépcsőt és kész. Az értelmezés hatalma? Igen, és ez benne a csodálatos.

Ezt szeretem én a novellákban és mesékben (a versekben nem, fujj!), három oldalnyi külön világot teremtenek, három oldalnyi gyilkosságot oldanak meg, három oldalnyi szépséget írnak le. Van a rövidségnek ez a szépsége; csak annyit mond, hogy London és azonnal ott vagyok.

London, ó, London! Poe és Agatha Christie novellái szerettették meg velem ezt a várost, ahol hiába nem voltam sosem, mégis ismerem minden utcáját és szellőjét.

Brüsszel, te, a kis belga szülőhelye! Mihelyst buszbérletem lett, rögtön vettem volna a repjegyet is, csak hogy láthassam Brüsszelt.

Athén, téged csak télen! De akkor nagyon.

Párizs, Marseille, Dublin, Oslo, Moszkva és Szentpétervár! Jobban ismerlek titeket, mintha ott laknék.

És Szeged. Szeged az én Alfám, innen utaztam eddig minden Omegámba, többnyire vonattal. És imádok vonatozni is, mondtam már? Mert lehet olvasni. :)

És a lényeg: minden hely egy novella életem könyvében, százszámra idézhetném a Taj Mahalról szóló idézeteket, de magamnak kell látnom, hogy megírhassam. A toll az utazás.

Mikor molyon bekapcsolod egy könyvnél a figyelést, láthatod, ki olvassa a kedvenc könyveid, miket idéz belőle, mit ír róla, mennyi idő alatt olvasta el, mennyire szerette, meg még azt is, hogy ki észlelte az utcán, azaz a valós térben. A kedvenc könyveid pedig nem ok nélkül lettek a kedvenceid, valamit hozzádadtak, valamit elvettek belőled, valamit formáltak rajtad, valamit átfestettek a szemedben a világról. Talán rózsaszínűbb lett a világ általa, talán többrétegű, de valószínűleg más. Erre jók a könyvek -- ez bár közhely, de így van. Ilyen alapon jó egy "rossz" könyv is, legalább szélesül a látóköröd, tudod, mi az alja, van véleményed, azaz megadja a feketét-barnát-szürkét* is a spektrumodban. És amikor egy könyv szerinted rossz, de másnak kedvence, talán okkal következtetsz arra, hogy ez a bizonyos másik ember neked majd nem lesz szimpatikus. Ezt már akkor is érezni, mikor csak a könyvesboltban látod, hogy megveszi, de akkor is, mikor az agyonolvasott példányt szorítja magához a villamoson. Onnan el van ásva.

Aztán van a másik, mikor valaki a kedvencedet magasztalja, de abszolút más szemszögből mint te, mondván "ő ezt nem értette meg, ez nem így van, hülye ez az ember, hogy képzeli mégis? Az ember ilyen a véleményével, a sajátja valamiért mindig szimpatikusabb.

A könyvek így aztán arra is jók, hogy egy egyszerű pillantással megmondhassuk valakiről a véleményünk, ahelyett, hogy értékes perceket szánnánk rá a drága életünkből, hogy megismerjük. Persze ilyen alapon ruhából, hajszínből, körömlakkból, zenéből, kisállatból is lehet előítéletesnek lenni, az ember már csak ilyen. Egy fokkal jobb még mindig a könyv. Már ha, ugyebár.

*bocs, én ezeket nem szeretem

Igen, molyon a legjobb érzés, ha lenullázod a frisseid. Ugyanakkor a legrosszabb is, nekem például késő éjjel szokott sikerülni, éjfél felé, mikor már senki sincs fent, így nem is termelődik friss, tehát reggelig nem is lesz sok. Szóval egy ördögi kör. Ez meg Az olvasás 7 hete.

Akkor látszik meg egyébként a molyfüggőség, mikor FB vagy akármi más oldal előtt nyitod meg. :) Tehát az az első dolgod, hogy lásd mit írtak mások a kedvenc könyveidről meg azokról, amik csak azok lesznek. Merthogy az nem elég, hogy egy csomó jófej ember, de még meg halom faaaaantaaaaaaaaaaasztiiikuuuuuuuuuuuuus könyv. Jaj, te jó ég, hogy én hány könyvtippet kaptam már molyon. Persze végül az ajánlás lesz sok, meg a Várólista hosszú, de kit érdekel, ha az ember lánya a könyvekért él? :D Ehhez meg hozzájön egy csúnya, de annál szebb blibiliofi állapot. (Itt jegyezném meg, hogy szobacserére kényszerültem, konkrétan a mai napon, amiért is nem férek el a könyveimtől. Pillanatnyilag meg úgy tűnik, hogy a cuccaimtól, mert a könyvek már polcon vannak.)

És még mi a szép a molyságban? A könyvjelző-gyűjtés! :D Ezt egyszerűen érezni kell. Meg nézni, tessék, milyen szépek:

Mindenki tudja, hogy egy macskás képtől nem lesz jobb…

Az alapján választom ki a következő olvasmányom, hogy mindig van másik.

Az a helyzet, hogy épp e héten* szembesültem azzal, hogy egyrészt mennyi megkezdett könyvem van, másrészt hogy mennyire nincs kedvem most egyiket sem olvasni, vagy mert -- a molyok által ismerős -- olvasói válságban vagyok (dehátazért könyv nélkül felszállni buszra nem lehet, hát mégiscsak!) vagy mert a könyvek jutottak mélypontra. Mondjuk ezt közel tíznél már majdnem elképzelhetetlennek tartom. Szóval inkább csak nem indultak még be. Ez a nyáricsömör. Mondjuk a télicsömör még rosszabb.

Télicsömör: Vizsgaidőszak kellős közepe, de még decemberről ott maradt néhány befejezetlen, egyébként állat jó könyv, viszont bűntudatból nem olvasod őket. Így állnak, majd lejárnak és sosem fejezed be őket. Szégyen. Így vittem vissza a Foucault-ingát. Azért az átlagért megérte volna inkább olvasni.

Nyáricsömör: A nagy nyári könyvtárbezárások ideje, mikoris az egy-két-négy hétre bezárt könyvtárakból kivett könyvek majd' két hónapig érvényesek, megugye még azt is lehet hosszabbítani, így lesznek a nyári olvasmányok ősziek. Meg meleg van. Minden ragad, az emberről még a táska is leolvad, hát francnak van kedve még szemüveget is venni. Most, július végén még olyan messzinek tűnik a szeptember, pedig csak egy hónap, ha mindent jól számolok. Bár meleg pont nincs, viszont mivel nincs meleg, nem halálos a takarítás sem, szóval most inkább az megy és nem az olvasás. Szóval kifogás, az van. Fúj. Még vettem is könyvet.

Azért nem csak habostorta meg két évszak az élet, ott van még a szorgalmi időszaknak nevezett 2x3 hónap egy évben, mikor tényleg sokat olvasok. Órán, órára menet, óráról eljövet, óra helyett és óra előtt is azt a lopott két percet is átolvasom. Már majdhogynem lázadásból nem olvasok én, a magyar szakos kötelezőket, mármint diplomatikusan csak ajánlottnak nevezetteket, ami nélkül a vizsga persze nem egykönnyen sikerül. E három hónapban azzal az indokkal teszek így, hogy "legalább most hagyjatok békén ezekkel", a vizsgák hónapja alatt meg azért, mert "mostmár úgysincs időm mindet elolvasni".

Akkor most leírtam, miket nem választok ősz-tavasszal. Amit választok, az garantáltan táskabarát (nem túl nagy vagy nehéz vagy aránytalan), utastársbarát (nem nézi az egész busz a borítót, pl.: http://bit.ly/mSpYbM), nem egy Sörgyári Capricco vagy Ulysses (bocs, nincs bajom ezekkel, csak nebuszra), amiket nem húszperces olvasásokra terveztek, bár ebből a szempontból az én imádott novelláim is kiesnek nagy számban, mert pont na még két oldal van hátra az utolsó megállómig és állva kell elolvasnom vagy menet vagy futás közben, ami nem kellemes eséskor. Elvégre saras lesz a könyvem. (Egyébként az én busztávolságomra ideális volt, így ajánlom meleg szívemmel a Szív: Hogyan csábítsuk el a könyvtáros kiszasszonyát, kifejezetten pont pöccre végeztem a megállómra, az nálam húsz perc, így mosollyal szálltam le a székről, tehát még ebből a szempontból is kellemes volt. Hm, de szeretnék abból saját példányt.)

Hát fizikailag ezek, ez abban segít, mikor 8 kiadásból 20 példány van a könyvből, amit akarok, hogy most akkor melyiket is vegyem le a polcról.

Na de miért megyek ahhoz a könyvhöz? Itt jegyezném meg, hogy könyvtárban életveszélyes molyolni. Szakadt már el táskám hazafelemenet.

A moly: Nem részletezem, az tudja, az tudja, aki nem tudja, az meg tudja meg!

Meg az a röffent sok ajánlás, meg az a ruttyant sok itthoni könyv! Jaj! A könyvespolcomat sosem fogom tudni kiolvasni. Meg amikor eltervezem, hogy csak egy könyvet veszek ki, de öttel jövök haza, és az eredetileg kinézett hónapokig hosszabbítva hever meghódítatlanul. Jaj!

Mondjuk ez ugyanaz, minthogy inkább olvasok könyvtári könyvet, mint sajátot. De hogy miért? Egyszer arra fogok hazaérni, hogy a könyveim fellázadnak, máglyát raknak a szoba közepén és egyesével beleugranak, ha nem olvasom el őket, még mielőtt a tűzbe érnének. A kis mocskok. Azért szeretem őket. ^^ Csak majd egyszer. Majd nemmost. De gonosz vagyok.  Bocsi!

*Azért van kiemelve, hogy épp _e_ héten, mert ez Az olvasás 7 hete eseménynek harmadik hete, mikoris a választható témakörök közül én a következő olvasmány kiválasztására vonatkozót választottam, pedig teljesen úgy voltam az eheti témákkal, hogy hát én erről nem tudok írni, de legalábbis semmi égrengető-földbúgatót. Aztán mégis. Ez egyébként egy kisebb katarzissal is felért.

*A cím pedig egy satnya utalás a Könyv, könyvtár, könyvtáros című folyóiratra, ugyanakkor a témakör áttekintésében pontosan ezek a kulcsszavak. Merthogy eheti témakörünk:

könyvvásárlás kontra könyvtár

Ez a bejegyzés pedig Az olvasás 7 hete eseményre íródik.

Az úgy volt, hogy a zsebpénzem sose volt elég könyvet venni. Mármint nyilván elég lett volna, ha nem cseszem el másra, de elcsesztem, szóval maximum antikvár könyveket vettem, meg is szerettem őket, sőt! volt valami különös perverzitás bennem a szaguk és színük és érzésük iránt (mint moly óta kiderült, ezzel nem vagyok egyedül -- no igen, az a jó a közösségekben, hogy nem egyedül vagy hülye). És persze így is maradtam, kevés könyvet vettem mindig, akkor is kevésbé az újakat.

Az egyik kedvenc sorozatom az Olcsó Könyvtár, van is pár belőle, annyira jó kicsi, könnyű, belefér a legkisebb táskámba (tényleg, próbáltam), csak sajnos amilyen rohadt rég adták ki ezeket, már annyira bebarnult a papírjuk, hogy az én egyikem, Diderot: Az apáca OK-s példánya már szemrontóan barnára barnult. Sajnálom, tényleg kár érte meg az össze többi antikvár könyvért. No persze, van amit nem adnak ki újonnan, tehát mit tehet így az ember lánya?

És most, hogy ezt leírtam, be kell ismerjem, eddig ebben az évben baromi sok könyvet vettem. Gyakorlatilag egy új polcot alakítottam ki az új könyveimnek. Tetszik tudni, van egy alapelvem, ami részemről a könyvtárak irányába billenti ezt a mérleget, miszerint csak olyat veszek meg, amit már elolvastam könyvtárból. Ez persze baromi ritkán van így. :D 

De legalább kisebb eséllyel dobom ki a pénzt valami ordenáré blődségre. Erre (mármint az ellenkezőjére) kiváló példa esetemben Nabokov: Lolitája, amit olvastam kétszer is (meg barátnőmnek is kölcsönadtam) a könyvtárból, még az én kis otthoni, helyi könyvtáramból. Annyira szerettem azt a könyvet, ráadásul ezt a kiadást is megszerettem, így mikor pár hete megtaláltam antikváriumban, gondolkodás nélkül (na jó, átpörgettem, nem-e hullott ki 1-2 lába) megvettem.

Illetve itt van még egy példa: Gaál Viktor. Az ő könyvei közül először az Archét találtam meg a polcon, kivettem, elolvastam a harmadáig, visszavittem, de nem sokkal utána újra kivettem és onnantól kezdve elvesztem. Persze voltam vagy 13, egy boszorkányszerelmes alcím szépen megfogja ilyenkor az ember lányát, de az is biztos, hogy nem ok nélkül lett GV a kedvenc íróm. Az ő gondolata indított el minden irodalmak és minden tudás őrizői felé, a könyvek és a könyvtárak irányába:

"Mondják, valójában minden könyv egy másik könyvről szól."

Egyben ő az, akinek a könyveit gondolkodás és előzetes olvasás nélkül meg is veszek. Az öt megjelent könyve itt van a polcomon, az összes többi könyvemtől elszeparáltan, gyakorlatilag a pillanatnyi helyemtől (tehát gép) fél méteren belül. Jó rájuk nézni. Rájuk nézni és elmosolyodni. Jó belegondolni, hogy én olvasom őket (meg néhány barátom) rongyosra, szakadtra, mocskosra, tőlem lesznek rajtuk teafoltok, tintapacák, szakadások, mert annyira várom már, mi történik a következő oldalon.

Jó az ilyen könyvek, ezek a sajátok; egy halom papír, mégis a tudás birtoklójának érezhetjük magunkat tőle. Jó könyvet birtokolni. Nem csak a gerincüket nézegetni, arra itt van ez: http://bit.ly/p5JxqU Nem mondom, jól néz ki, de hát azért mégis, sajnálnám, ha meglátnék egy címet és nem vehetném le a saját polcomról. Mert bizony, a saját könyv lehetőséget ad arra, hogy akármikor levehesd a polcról, ha eszedbe jut egy gondolat belőle. Így voltam évekig a Lolitával. Annyira fantasztikus gondolatok vannak benne, hogy egyszerűen muszáj a polcomon tudnom.

És az én mentsváram, második otthonom és reményteli jövőm: a könyvtár. A hely, ahova öröm belépni, mert melegséget sugároznak a papírok barnaságai, a betűk mélyfeketéi, a gerincek sokszínűségei, az olvasottak ismeretségei, az ismerősök köszönései, az ismerős sarkok, kuckók, fotelek és a könyvek nyugalma, hogy akármikor leülhetsz egy történetbe, egy korba, egy személybe. Ezt nem adja vissza semmi más... sohamár.